Az alternatív vitarendezés egyik lehetséges módszere a mediáció, amely során a felek egy semleges harmadik fél, a mediátor bevonásával próbálnak saját maguk megoldást találni konfliktusukra. A mediátor nem ad tanácsot és nem dönt, hanem egy módszeres kommunikációs eszközzel segít a probléma mögött álló érdekek és szükségletek feltárásában azért, hogy egy olyan megoldás szülessen, amelyben mindkét fél érdekei érvényre jutnak.

A mediátor feladata a felek közötti indulatok fékezése, a megoldásra váró érdekalapú konfliktus okának tisztázása és konstruktív párbeszéd kialakítása a felek között.

A mediáció során a megállapodás lényege a konszenzus, vagyis a nyertes-nyertes helyzet, mivel olyan megoldást céloz meg, amelyben mindkét fél érdekei érvényre jutnak, és amely mindkét fél számára elfogadható. A mediáció magában hordja a fejlõdés lehetõségét és egy magasabb szintû egyensúly megteremtésének esélyét.


 

A mediáció elõnyei:

 

·     Idõtényezõ: amíg a bírósági eljárás évekig elhúzódhat, a mediációs eljárás maximum négy hónapig tart, de a legtöbb esetben már néhány alaklom alatt egyezségre jutnak a felek.

·      Költségek: a mediációs eljárás költsége elenyészõ egy hosszas bírósági pereskedés ügyvédi díjaihoz képest, amelyhez hozzájárulnak még az illetékek illetve az esetleges szakértõi díjak is.

·      Felek kontrollja:a mediáció során végig a felek maradnak az ügy urai és nem történik semmi olyan, amelyhez az összes fél hozzá ne járulna.

·  Eljárás önkéntessége: a mediációs eljárásban a felek saját akaratukból vesznek részt, ezért érdekükben áll, hogy mielõbbmegegyezzenek, míg a bírósági eljárásban az alperes sokszor a hátrányos jogkövetkezmények elkerülése érdekében vesz részt és gyakran akadályoztatja a folyamat mielõbbi befejezését.

·    Zárt tárgyalás: az ügyrõl a feleken és a mediátoron - akit titoktartási kötelezettség terhel - kívül más nem szerez tudomást, a mediációs tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik.

·      Végrehajtás: mivel a mediációs eljárásban az egyeszéget a felek közös akaratukból hozzák meg, ezért végrehajtásukban önkéntesen részt vesznek, szemben a bírósági eljárással, ahol a pervesztes fél gyakran akadályoztatja a végrehajtást.

 

Mikor érdemes mediációs eljárást igénybe venni?

 

·         Ha a felek tárgyalásos úton szeretnék megoldani a nézeteltérésüket, de nincs közöttük kommunikáció. 

·         Ha a felek szeretnék megõrizni vagy helyreállítani személyes kapcsolatukat a korábbi szinten.

·     Ha az idõ mindkét fél számára fontos tényezõ, és gyors megoldást keresnek, lehetõleg napokon, heteken belül inkább, minthogy  hónapokon éveken keresztül tartson ez a folyamat.

·         Ha a bizalmasság és a titoktartás fontos szempont legalább az egyik félnek.

·         Ha az ügy kényes, vagy diszkrét, és egy vagy több érdekelt fél hírneve sérülhet, ha nyilvánossá válik.

·         Ha a gyõzelem esélye bíróságon a legjobb esetben is bizonytalan.

·         Ha nincs nagy erõbeli egyenlõtlenség-vagyon, befolyás, mûveltség terén –a felek között.

·         Ha a felek kívánják meghatározni a köztük folyó vita kimenetelét, ahelyett, hogy lemondanának errõl az ügyvédek és a bíró javára.

·       Ha a pereskedés költsége valószínûleg összehasonlíthatatlanul sokkal magasabb, mint amit bármelyik fél vissza tudna nyerni, vagy meg tudna menteni pereskedés útján.

·         Ha a felek úgy érzik, hogy nehéz idõszak vár rájuk, feszültségekkel, szorongásokkal, amelyek a jogi küzdelemmel együtt járnak.

 

A mediátor szerepe és szakmai alapelvei:

 

·         a folyamat kézben tartása,

·         semleges viszonyulás a vita tárgyához,

·         különbségek kiegyenlítése, erõegyensúly biztosítása,

·         a kommunikáció elõsegítése,

·         az érzelmek kontrollálása,

·         a megállapodás elõsegítése,

·         az eljárás folyamatának felügyelete.

 

Hogyan tud a közvetítõ segíteni? Mire jó a vállalatnak a mediáció?

 

Mediátorként a következõ módon tudunk segíteni:

§  feltárjuk a konfliktust kiváltó okokat,

§  kialakítunk egy szempont-váltást,

§  összegyûjtjük a megoldási lehetõségeket,

§  azokat mérlegeljük, és

§  szem elõtt tartva az igényeket, érdekeket, lehetõségeket, kreatívan kiválasztjuk az optimális megoldást.

A konfliktusok kezelés a cégnek forintban is kifejezhetõ nyereséget jelent.

A mediálás nyeresége azonban ezen felül nemcsak az adott konfliktus megoldása lesz, hanem egy újfajta kommunikációs készség kialakítása is.

 -Párkapcsolati-családon belüli konfliktuskezelés

-Vállalati mediáció

-Szülõ-gyermek Mediáció

-Emberi kapcsolatok Mediációja